Kategória:
Egyéb
Csongrád Sportuszoda hírek!
Kedves Tagjaink! Kedves Csongrádiak! Kedves Sportolni vágyó Vendégek!
Az elmúlt másfél évtized sikereinek hullámán egyesületünk taglétszáma megsokszorozódott, jelenleg 200 fő felett van a 18 év alatti sportolóink száma. Az 50m-es sportmedence a téli hónapokban finoman szólva nem segíti a gyermekek megfelelő felkészítését, ezért néhány évvel ezelőtt nagyon örültünk, amikor a társasági adókedvezmény által támogatott látvány-csapatsportok közé került a vízilabda. 2015-ben elhatároztuk, hogy pályázunk egy fedett medence építésére és miután az előzetes elbíráláskor a szövetség elnöksége egyöntetűen támogatta a javaslatunkat, az idei évben sikerrel adtuk be programunkat az építkezésre. 2016 október végén kézhez kaptuk a Magyar Vízilabda Szövetség, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Nemzetgazdasági Minisztérium által aláírt jóváhagyó határozatot, így a projekt megvalósulása előtt nincs további akadály.
A medencét a helyi igények kielégítésére – elsősorban utánpótlás nevelési célokra – alakítottuk ki úgy, hogy más sportágak (úszás, triatlon, kajak-kenu, stb.) részére is megfelelő felkészülési helyszín legyen. A méretek kialakításánál és a műszaki megoldások tervezésénél is kiemelten kezeltük a fenntarthatóság és gazdaságos üzemeltetés elveit. A medence mérete 30m x 25m, melyben 12 úszópálya, illetve, vízilabda pálya és mellette 5 úszópálya alakítható ki.
Az épület földszintjén 50m2-es előcsarnok, 1-1 egyenként 30m2-es férfi és női öltöző, raktár, továbbá egy iroda kerül kialakításra. A nézőket, szurkolókat 140 fős, kényelmes műanyag székpalásttal felszerelt lelátó várja, melyet megnövekedett igény esetén további 100-120 hellyel tudunk bővíteni a későbbiekben. Az emeleti rész kialakításával kapcsolatban az építkezés folyamán döntünk.
A beruházás összköltségvetése bruttó 670mFt, melynek 70%-át (470mFt) a társasági adó kedvezményekből, 30%-át pedig saját forrásból szeretnénk előteremteni. A projekt megvalósítását Csongrád Város Önkormányzata minden erejével támogatja, de ettől függetlenül megköszönjük minden segítő szándékú vállalkozás felajánlását.
Kérdés esetén forduljanak hozzánk bizalommal.
Kozák László – Csongrád VVSE ügyvezető, +36 70 428 9334
Világsztárok voltak a vendégeink!
2016. szeptember 14-én Märcz Tamás olimpiai bajnok és Szivós Marci világbajnok voltak a vendégeink a Csongrádi Gyógyfürdő és Uszodában. A két nagyon kedves, közvetlen és elismert sportoló közel másfél órás interaktív beszámolóján vettünk részt, majd ezt követően a vízben is együtt mozogtak a kisebb és nagyobb gyerekekkel, akiknek ez felejthetetlen élmény volt. Szeretettel várjuk Őket legközelebb is!
Segítünk az ovisoknak!
2016 szeptemberében Berkesné Évikével – a Csongrádi Óvodák és Bölcsődék vezetőjével – történt egyeztetést követően megállapodtunk arról, hogy egyesületünk biztosítja a csongrádi óvodások délelőtti úszásoktatásához szükséges autóbuszokat. Az intézmény által kijelölt oktatók mellett besegít Szremkó Krisztina kollégánk is, így reméljük minél több ovis eljut a délelőtti foglalkozásokra és megszeretik a vizes sportokat.
Sulipóló (Diákolimpia) sikerek 2016-ban is!
2016-ban két csapattal jutottunk az országos döntőkbe. Az egyesület története során először indult leány csapattal az 5-6. osztályos korcsoportban az Ének-zenei Általános Iskola képviseletében és a fantasztikus 2. helyet szerezték meg.
Ezüstlányok! Lévai Oli, Varga Zita, Tyukász Anna, Versegi Zoltán (edző), lent: Ágoston Dorina, Szarvas Lili, Versegi Anna, Somodi Rebeka
A fiúk az 5-6. osztályosoknak kiírt versenyében a Batsányi János Gimnázium színeiben megszerezték egyesületünk 4. diákolimpiai bajnoki címét! Gratulálunk a gyerekeknek és edzőiknek, reméljük a győzelmekből erőt merítenek a további kitartó és alázatos sportoláshoz.
Elindult a 2016/2017. évi vízilabda szezon
Elindult a vízilabda szezon
Október első hétvégéjén megkezdődött a 2016/2017-es vízilabda versenyidőszak. Idén először nem indítottunk felnőtt férfi bajnokságban, mert azt jövőre – remélhetően már a fedett medencében – kizárólag saját nevelésű, csongrádi sportolókból szeretnénk újraindítani.
Stratégiai lépésként neveztünk be a leány gyermek országos bajnokságba, ahol egy évekkel fiatalabbakkal próbálunk meg helyt állni a 2002-es születésűeknek kiírt küzdelemsorozatban. Két forduló után ugyan felemás a mérlegünk, de bízunk benne, hogy akár a dobogóra is felállhatnak a hölgyek a júniusig tartó szezon végén. Első mérkőzésünket 8-6 arányban megnyertük az esélyesebb és rutinosabb Szeged csapata ellen, de a második alkalommal alul maradtunk az OSC lányaival vívott csatában. A vereségből tanultunk és a következő fordulókban győztünk a Kecskemét és a Fehérvár otthonában is. Az utánpótlásunkban mintegy 50 leány sportoló van, akik közül már most sok tehetség tűnik ki, így remek sportolók kerülhetnek ki közülük, ha szorgalommal és alázattal látogatják az edzéseket. Szeretnénk a fiúkhoz hasonlóan itt is felépíteni a korosztályos piramist, ezzel alapot teremtve egy esetleges felnőtt csapat későbbi szerepeltetéséhez.
2016 leány gyermek csapat: Sebők Karolina, Versegi Anna, Varga Zita, Hegedűs Gerda, Erdélyi Hédi, Szarvas Lili, Lévai Olívia, Erdélyi Lujzi, Kókai Laura, Tyukász Anna, Kátai Hanna, Sági Anna, Forgó Judit
A fiúknál a gyermek csapatunk megállíthatatlannak tűnik, könnyen győzte le eddigi két ellenfelét, mivel nagyon homogén, tehetséges srácok alkotják, őket az országos bajnokság Keleti csoportjának első helyére várjuk. Serdülőink alakuló csapat, jórészt a gyermek csapat tagjaira építjük, ezért az ő esetükben elsősorban a tisztes helytállást várjuk el, folyamatos fejlődés mellett. Ifjúsági csapatunk egy komplett, erős csapat, aki első mérkőzését elveszítette ugyan az OSC ellen, de ez minden bizonnyal annak tudható be, hogy ez volt az első Szentesen lejátszott mérkőzésünk és szokatlan volt a környezet, megilletődöttek voltunk. Fájó, hogy 5-0-ás magabiztos vezetést követően maradtunk alul, az ellenfél az utolsó negyedben átvette a vezetést és annak ellenére, hogy volt esélyünk az egyenlítésre, végül 9-11 arányban maradtunk alul. Az ifi csapat előtt is a dobogós helyezés a cél, a három korosztály eredményeinek összesítésében pedig a felsőházba kerüléshez szükséges kvalifikációs tornán való indulási jogért harcolunk.
Az egyesület sportágfejlesztési programjának részét képező medence projekt adminisztratív része lezárult, jelenleg az előkészítés és a pénzgyűjtés a feladatunk. A tervek szerint jövő ősszel már nem kell Szentesre utaznunk és a hazai mérkőzéseinket a csongrádi sportuszodában rendezhetjük. A projekttől az egyesület további erősödését várjuk, bár a 200 feletti taglétszámunkkal, így is meg vagyunk elégedve.







