Elindult a 2016/2017. évi vízilabda szezon

http://csvvse.hu/?p=873

Elindult a vízilabda szezon

Október első hétvégéjén megkezdődött a 2016/2017-es vízilabda versenyidőszak. Idén először nem indítottunk felnőtt férfi bajnokságban, mert azt jövőre – remélhetően már a fedett medencében – kizárólag saját nevelésű, csongrádi sportolókból szeretnénk újraindítani.
Stratégiai lépésként neveztünk be a leány gyermek országos bajnokságba, ahol egy évekkel fiatalabbakkal próbálunk meg helyt állni a 2002-es születésűeknek kiírt küzdelemsorozatban. Két forduló után ugyan felemás a mérlegünk, de bízunk benne, hogy akár a dobogóra is felállhatnak a hölgyek a júniusig tartó szezon végén. Első mérkőzésünket 8-6 arányban megnyertük az esélyesebb és rutinosabb Szeged csapata ellen, de a második alkalommal alul maradtunk az OSC lányaival vívott csatában. A vereségből tanultunk és a következő fordulókban győztünk a Kecskemét és a Fehérvár otthonában is. Az utánpótlásunkban mintegy 50 leány sportoló van, akik közül már most sok tehetség tűnik ki, így remek sportolók kerülhetnek ki közülük, ha szorgalommal és alázattal látogatják az edzéseket. Szeretnénk a fiúkhoz hasonlóan itt is felépíteni a korosztályos piramist, ezzel alapot teremtve egy esetleges felnőtt csapat későbbi szerepeltetéséhez.

2016 leány gyermek csapat

2016 leány gyermek csapat: Sebők Karolina, Versegi Anna, Varga Zita, Hegedűs Gerda, Erdélyi Hédi, Szarvas Lili, Lévai Olívia, Erdélyi Lujzi, Kókai Laura, Tyukász Anna, Kátai Hanna, Sági Anna, Forgó Judit

A fiúknál a gyermek csapatunk megállíthatatlannak tűnik, könnyen győzte le eddigi két ellenfelét, mivel nagyon homogén, tehetséges srácok alkotják, őket az országos bajnokság Keleti csoportjának első helyére várjuk. Serdülőink alakuló csapat, jórészt a gyermek csapat tagjaira építjük, ezért az ő esetükben elsősorban a tisztes helytállást várjuk el, folyamatos fejlődés mellett. Ifjúsági csapatunk egy komplett, erős csapat, aki első mérkőzését elveszítette ugyan az OSC ellen, de ez minden bizonnyal annak tudható be, hogy ez volt az első Szentesen lejátszott mérkőzésünk és szokatlan volt a környezet, megilletődöttek voltunk. Fájó, hogy 5-0-ás magabiztos vezetést követően maradtunk alul, az ellenfél az utolsó negyedben átvette a vezetést és annak ellenére, hogy volt esélyünk az egyenlítésre, végül 9-11 arányban maradtunk alul. Az ifi csapat előtt is a dobogós helyezés a cél, a három korosztály eredményeinek összesítésében pedig a felsőházba kerüléshez szükséges kvalifikációs tornán való indulási jogért harcolunk.
Az egyesület sportágfejlesztési programjának részét képező medence projekt adminisztratív része lezárult, jelenleg az előkészítés és a pénzgyűjtés a feladatunk. A tervek szerint jövő ősszel már nem kell Szentesre utaznunk és a hazai mérkőzéseinket a csongrádi sportuszodában rendezhetjük. A projekttől az egyesület további erősödését várjuk, bár a 200 feletti taglétszámunkkal, így is meg vagyunk elégedve.

Szóljon hozzá!