Győzelmeket hozott a Mikulás!

http://csvvse.hu/?p=823

Mozgalmas és sikeres hétvégén vannak túl a városi vízilabda klub sportpalántái. A Komjádi Kupában induló juniorok, az országos bajnokságban szereplő gyerek, serdülő és ifi csapat, valamint a vidék bajnokságban induló 2003-s és 2005-ös csapatokat követve a 2004-es gyerekek is megkezdték bajnoki menetelésüket. Már csak a 2002-es sportolóink első fordulójára kell várnunk december 12-ig, amikor is Nagyváradon szállnak medencébe.
Szombaton és vasárnap Békéscsabára utaztak a 2004-esek, ahol négy mérkőzésükből hármat megnyertek és negyediket a Gyula csapatával nagy küzdelemben döntetlenre hozták.
Eredmények:
Csongrád – Szentes 9:3
Csongrád – Octopus SE 10:2
Csongrád – Hódmezővásárhely 17:2
Csongrád – Gyula 6:6
Vasárnap délután a szentesi uszodában a budapesti OSC csapatait láttuk vendégül. Először a gyerek csapat győzte le a budapestieket 13:8-ra. Utána sajnos serdülőink kikaptak 19:5-re, de a nap utolsó mérkőzésén ifi csapatunk 22:12-es győzelemmel zárta a hétvégét.

Hét közben Martfűn rendezett Mikulás tornát a Magyar Vízilabda Szövetség. A 2002-es korosztály négy csapata játszott egymással szerdán, csütörtökön és pénteken. Budapest, az Alföld, a Dunántúl és az Észak-keleti régió válogatottja játszott egymás ellen. Egyesületünkből három játékos kapott meghívást: Tyukász Máté, Hegedűs Levente és Zetkó Szabolcs. A szintén biztos résztvevőnek számító Kátai Máté sérülése miatt kihagyni kényszerült a tornát.
IMG_20151206_112246
A fényképen a 2004-es csapat:
Hátul: Varga Zita, Versegi Anna, Kókai Laura, Tyukász Anna, Palásti Richárd, Szűcs Balázs.
Elől: Batka Balázs, Szarvas Lili, Kovács András, Pusztai Lóránt, Kiss Márk, Fássy Milán.
Hiányzik: Erdélyi Hédi, Horváth Erik, Forgó Judit.
Edző : Tari László

Szóljon hozzá!